2012/10/12

Az első magyar páncélosok – kisharckocsik a kerékpárosoknál

A CV-33 Ansaldo kisharckocsik




A trianoni korlátozások és az erősen redukált anyagi erőforrások miatt a Magyar Királyi Honvédség motorizációs lehetőségeit kezdetben meglehetősen korlátozottá tették. A harmincas évek elején az olasz politikai vezetés 1933-ban lehetővé tette, hogy az Olasz-Magyar Fegyverzeti Bizottság tárgyalásainak eredményeként, az olaszok a magyar katonai vezetőknek bemutassák a CV–33 (Carro Veloce = gyors harckocsi) típusjelű FIAT Ansaldo kisharckocsit, mely megnyerte a magyar küldöttek tetszését.. Az Ansaldo – amely tulajdonképpen egy új futóművel kialakított FIAT-Carden-Loyd – a harmincas évek elején megfelelt a vele szemben támasztott követelményeknek. A hátul, a jármű hossztengelyére merőlegesen elhelyezett motor igen kicsi hosszméretet eredményezett (3200 mm), és magassági paramétere is igen kedvező volt (1300 mm). A 3,2 tonna tömegű kocsi úton 42, terepen 15 km/h sebességgel közlekedett, mely teljesítmény a harmincas évek elején – és főként békekörülmények között – jónak volt tekinthető. Alapvető harcászati céljaira – felderítés, menetbiztosítás – fegyverzete is megfelelő volt. A bukótoronyba beépített 1914 M ikergéppuska a haladási irányban függőleges és vízszintes szögtartományban is képes volt tüzelni.



A jármű hossztengelyére merőlegesen, hátul elhelyezett motor igen kicsi hosszméretet eredményezett (3200 mm), és magassági paramétere is igen kedvező volt (1300 mm). A 3,2 tonna tömegű kocsi úton 42, terepen 15 km/h sebességgel közlekedett, mely teljesítmény a harmincas évek elején – és főként békekörülmények között – jónak volt tekinthető. Alapvető harcászati céljaira-felderítés, menetbiztosítás-fegyverzete is megfelelő volt. A bukótoronyba beépített 1914 M ikergéppuska a haladási irányban függőleges és vízszintes szögtartományban is képes volt tüzelni.

Hátrányai között elsőként igen kedvezőtlen kilátási viszonyait kell megemlíteni. A jobb oldalon ülő vezető előre, jobbra és hátra, a bal oldalon elhelyezkedő parancsnok-géppuskalövész pedig előre, balra, illetőleg a küzdőtér hátsó oldalára elhelyezett figyelőnyíláson hátra volt képes kitekinteni. Azonban e hátsó figyelőnyílás a szűk helyen csak igen körülményesen volt használható. Emiatt a harcjármű hátulról jószerével védtelen maradt.

A járműnek két gyakori hibaforrása volt; a farmotor és elsőkerék-meghajtás kardánkapcsolata igen kis túlterhelés esetén is törést eredményezett, valamint az egyébként is bonyolult futóműrendszer gumiperemmel ellátott görgői a tartós igénybevételnél gyorsan megsérültek, vagy teljesen tönkrementek. Egy további hibáját később a magyar hadseregben a frontszolgálat során észlelték. Huzamosabb használat után a lánc megnyúlt. Provizórikus javítása esetén a teljes futóműrendszert használhatatlanná tette. Csak a teljes, új lánc cseréjével lehetett a javítást elvégezni. Az erdélyi bevonulás (1940.) után született tapasztalati jelentések is azt mutatták, hogy az Ansaldok a hosszú talpon való menetet nem bírták, aa magyar gyártmányú futógörgők 4-20 kilométert bírtak (az olasz gyártmányúak 100-200-at). 

1934 júniusában megérkezett Magyarországra az első CV-33 típusú Ansaldo, olasz Breda géppuskával felszerelve. A mintakocsival végzett próbák és ellenőrzések után e típusból 150 darabot rendelt a honvédség. A megrendelt harckocsik – ez esetben mint narancsszállítmány – 1935-1936-ban megérkeztek. Az Ansaldo kisharckocsit 35 M Ansaldo típusjelzéssel rendszeresítették. Ez a típus volt a Magyar Királyi Honvédség első rendszeresített harckocsija. Ezeken jelenik meg először a „H” betűjel és a sorszám, mint forgalmi rendszám. 1936 végéig a teljes megrendelt széria megérkezett; Hajmáskéren 96 db, Örkénytáborban 54 db harckocsit tároltak.

Ebből – az első mintakocsi kivételével – 149 darab már a módosított, CV 35 típusjelű jármű volt. Rendszámuk H-100-tól H-251-ig folyamatos. A mintakocsi, az egyetlen 1934-ben érkezett CV 33-as a H-168 rendszámot kapta. E kocsi használatára a próbák után később nem került sor, fegyverzet nélkül a harckocsiszertárba került. Ugyanerre a sorsra jutott az egyetlen lángszórós változat, a H-152 forgalmi rendszámú kocsi is. (Feltételezhetően 1945-ben a szovjet csapatok a szertárból, mint hadizsákmányt, ezt a két kocsit is Kubinkába szállították.)

Az 1935-ben érkezett szériakocsikkal a HTI és a honvédség szakértői alapos vizsgálatokat végeztek. A lőszerutánpótlás, valamint a lőszer-egységesítés kérdésének egyszerűsítésére az olasz Breda géppuskákat a magyar tervezésű, 8 mm űrméretű 31 M lőszert tüzelő Gebauer ikergéppuskákra cserélték, a később szállított harckocsik már fegyverzet nélkül érkeztek. A jobb kilátás és a körkörös tüzelés megteremtése érdekében HTI szakértői egy harckocsit – kísérletként – forgótoronnyal szereltek fel. E tervet a tömeg és célfelület jelentős növekedése miatt elvetették.

1936 nyarától a harckocsikba a magyar tervezésű bukótornyot szerelték be. A bukótorony azonban csak a függőleges szögtartományokban tette lehetővé a tüzelést, vízszintes pásztázásra csupán minimális esély volt. Így lőirány-változtatásnál a teljes harckocsinak kellett helyzetet változtatnia. Hogy a megfelelőbb kilátást lehetővé tegyék, később 45 kocsira 5 periszkóppal ellátott figyelőtornyot építettek, a parancsnoki ülés fölé.


A honvédség hét kerékpáros zászlóaljának hadrendjébe 1939.01.23-ai dátummal egy-egy kisharckocsi-szakaszt állítottak be, szakaszonként hat Ansaldoval, egy-egy közepes parancsnoki gépkocsival, közepes tehergépkocsiva és motorkerékpárral. A kisharckocsik részt vettek a visszacsatolási műveletekben, majd a Szovjetunió elleni 1941-es hadműveletekben is. Az egyes járművek sorsa további kutatómunkáti igényel


Magyar Ansaldo-parádé




















A 14. kerékpáros zászlóalj kisharckocsijai a jellegzetes halálfej-festéssel, amelyet 1939. márciusa óta viseltek.

A 12. kerékpáros zászlóalj Ansaldoi


A galántai csendőrzászlóalj járművei










1938-ra, az Ansaldók – a modernizálási kísérletek ellenére – már nem elégítették ki a modern háború követelményeit. A hadviselés koncepciójának alapvető megváltozásán kívül a gyenge páncélzat, kis sebesség, szerény fegyverzet, rossz kitekintési lehetőségek, rádió hiánya stb. mellett- az elhasználódásból adódó gyakori meghibásodások miatt – alapvető menetbiztosítási, felderítési feladataikat sem tudták ellátni.

Elavultságuk ellenére – miután pótlásukra nem állt rendelkezésre megfelelő számú és minőségű cserelehetőség – mégis bevetették őket 1939-ben Kárpátalja megszállásánál, 1940-41-ben az erdélyi és délvidéki bevonulás során, sőt, 1941-ben a Szovjetunió elleni háború első időszakában. Azonban itt már maga a felvonulás, a Kárpátokon történő átkelés jóformán a teljes járműparkot használhatatlan állapotba juttatta.

A hadvezetés az Ansaldókat 1941 szeptemberében kivonta a harci állományból és a továbbiakban – 1943-44-ig – kiképző-, oktatójárműként alkalmazta. A frontról visszaszállított és megjavított állományból 1942-ben 10-10 darabot átadtak a rendőrségnek és a csendőrségnek, majd az év őszén további 10 darabot a Horvát Köztársaság hadseregének-csökkentett fegyverzettel, csupán egy géppuskával felszerelve.


 (Éder Miklós: A 35.M Ansaldo a magyar honvédség első rendszeresített harckocsija. (Haditechnika, 1985/2) című cikke alapján.)


A magyar használatú kisharckocsikról egy kitűnő összefoglaló olvasható itt.



2 megjegyzés:

  1. Üdv!

    A szónoki emelvényként használt kocsiról itt egy jobb kép: http://www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_24610.jpg
    Erős a gyanúm, hogy még Haditudósító század nem lévén, ezzel forgatták a "Dél felé" jeleneteit.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, jó kép. Már valahol Horvátországban készülhetett.

    VálaszTörlés