Hubertus-vadászlovaglás a harmincas években egy vidéki kisvárosban

A Hubertus-lovaglás az elõkelõ társadalmi körökben már a késõ középkori vadászatokon meghonosodott. Két alapvetõ formáját ismerjük. A német rendszerûnél a hajtók a vadakat szûk területre szorították össze, a vadászok pedig ponyva vagy kerítés mögül végeztek velük. A társaság vadászatban részt nem vevõ férfi- és hölgytagjai is a helyszínen tartózkodtak, és az esemény rendszerint nagy embertömeget vonzott. A másik, a francia rendszerû, a XIII. századtól fokozatosan terjedt el, eredetileg csak akkor alkalmazták, amikor szarvasra vadásztak. Metódusa szerint – amely az alábbi leírás, valamint egyéb források1 tanúsága alapján még a XX. század elsõ harmadában is honos volt – a kopófalka kihajtotta a sûrûbõl a vadat, amelyet kürtjelre kezdtek ûzni árkon-bokron át. Magyarországon az elsõ, vadászati célokra használt kopófalkát 1823-ban létesítették, majd rá egy évre az elsõ vadásztársaságot is megalapították. A legnagyobb vadászatokat a XIX. század utolsó évtizedeiben tartották a fõváros, illetve Gödöllõ környékén.

Illusztrációként egy internetes kép, ahol Horthy Miklós vesz részt egy csömöri Hubertus-vadászlovagláson:

Az alábbi visszaemlékezés-részlet Zytás István őrnagy memoárjaiból való, amely a Lymbus Magyarságtudományi Forrásközleményekben kapott nyilvánosságot. 

„11 h-kor indul el a lovasok csoportja Csiszár alezredes vezetésével, vagy 50 lovas, ebbõl kb. 20 fõ a tisztek és polgári urak, 10 fõ az altisztek és 20 fõ a méneskari legénység száma. Elsõ kötelességként a Cserõhalomra lovagolnak, ahol a közönség elõtt felsorakozva üdvözöljük a megjelent vendégeket. Homoki Aladár18 cigányzenekara nem kímélve a vonót, húzza a Rákóczi-indulót, majd a kürtös jelére a közönség tapsától kísérve megkezdõdik a lovaglás. Elöl Csiszár alezredes, a többiek csoportban utána. A Neszûri szõlõk labirintusán át az Öregerdõtõl Ény-ra fordulunk, majd a Koller szõlõnél a kátai út túloldalán visszakanyarodunk Berény felé, majd az útkaparó házánál ismét a gyakorlótérre érkezünk. A megjelölt útra kb. 15 akadályt állítanak a méneskari katonák, hogy a lovaglás változatosabb legyen. A vendégek ezalatt Homoki Aladár édesbús dalai mellett ebédnek is beillõ tízórait kapnak, majd megkezdõdik a verseny. A táv kb. 800 méter keresztben a gyakorlótéren a sátrak arcvonala elõtt. A tiszti csoportból 10 lovas, az altisztek és a méneskatonák teljesen külön versenyeznek, minden csoport külön-külön indul. A tisztek csoportjában a versenyt a szolnoki 2/II. gyalogzászlóalj egy kincstári lova nyeri meg, a második az én aranyos Dolmány nevû lovam lett. Ezzel elnyertem Balázsovics Oszkár – pusztamonostori földbirtokos – ezüst cigarettatárcáját. A szenvedõ fél mindössze 5 kockacukrot kap, melyet nyilván többre értékel, mintha övé lenne az ezüst cigarettatárca. Hát, ilyen az élet.”