2014/03/31

Erdős Lajos címzetes karpaszományos őrmester levelei a Don-kanyarból

A levelezés a Donnál harcoló magyar 2. hadsereg egy tartalékos tisztjelöltjének és családjának az üzenetváltása. Tipikus háborús levelezés: a család által küldött levelek sorsa ismeretlen, a levelezés nagy részét az Erdős Lajos címzetes karpaszományos őrmester által hazaküldött és itthon összegyűlt levelek teszik ki. A dátumokból és sorszámokból következtetve a hazaküldött levelek is hiányosak, nem került elő az összes. A feleség többnyire rávezette a hazaérkezés dátumát, így megállapíthatjuk, mennyi ideig bolyongtak a levelek, mielőtt megérkeztek a címzetthez.

Erdős Lajos ételt oszt  a polgári lakosságnak


A levelezés darabjainak közlésével megpróbáljuk „életszagúan" bemutatni a 2. hadsereg mögöttes területein és frontvonalában zajló mindennapokat. A szubjektív válogatás során a kívülálló szemében érdektelennek tűnő, a családra, az otthoni mindennapi életre vonatkozó részleteket nagyrészt mellőztük, inkább a katonák mindennapi életére, a harci eseményekre, harctéri helyzetre vonatkozó részeket közöljük. Az egyes levelek előtt megadjuk azok főbb azonosító adatait. A tartalmat nem teljes egészében adjuk közre, a kimaradt részeket - terjedelemtől függetlenül - [...] jelölés mutatja. A földrajzi neveket Erdős Lajos fonetikusan, vagy a német írásmódot használta, ezeket betűhív átírásban közöljük. Ahol a küldeményen fel volt tüntetve, ott szerepeltetjük a feladás helyét, dátumát, a levél címzettjét. A „magánúton hazajuttatva" megjelölésnél a cenzúra bélyegzője hiányzik. Csak egyes esetekben tudjuk, hogy ezeket a leveleket esetlegesen csomagba téve vagy hazatérő bajtárssal küldték haza. Részben erre - részben pedig nyilván arra, hogy az adott napon megkezdett levelet gyakran csak később fejezhette be és adhatta postára - vezethető vissza, hogy több alkalommal ugyanazon a napon keltezett levelek szerepelnek az anyagban. 

Érdeklődők a levelezést az Archivneten olvashatják, ugyanitt nagy menniységű további kép is látható.


Izelítő a levelezésből:

"Borítékos levél, tábori postával hazajuttatva

1942. IX. 10. Valahol a Don mellett



Édes Egyetlenem! Jól vagyok! Az Úr Isten 9-én és 10-én a legnagyobb veszély közepette ismét megóvott. Legyen áldott az Ő szent neve. Orosz Andrást Golyó Rozi ura és Kosik András cserépi fiút Rózsa Jóskát én szedtem autómra. 09.09-én a vonal mögött. Orosz A. jobb felkar lövése elég súlyos és még valahol érte, Kosik bal comb nagyhúsába - könnyű - Rózsa seb nélkül idegösszeroppanással ment hátra kórházba. Orosz A. állapota sem életveszélyes, ő a legsúlyosabb. Nincs időm írni, rengeteg a dolgom. A régi helyen vagyunk. Imádkozzatok minden magyar testvérért. Élőkért és holtakért. Szept. 8-20-ig minden napilapot tegyen el Batta, a Pesti Hírlapot és a képeslapokat is vedd meg mind és őrizd meg a részemre. [...]

Borítékos levél, tábori postával hazajuttatva

1942. IX. 13. Valahol a Don mellett



[...] Ma állomásügyeletes tiszt vagyok, itt kell ülnöm a pságon, van egy kis időm, írok, bár nagy a zsinat, zűrzavar. [...] Csomagban csak 6x9-es faorsós filmet küldj, ér és fülmelegítőt. Utóbbit boltban adják, de már most vedd meg, mert később nem kapsz, és egy mosószappant. Későbbi csomagokban snapszot, szalonnát. [...] Szegény Végh Jóskát és árváit igen sajnálom, valamint Dósa L.-t is. Itt nagyon könnyen kijut a hozzájuk hasonló sors. [....] Én is sokszor vagyok otthon álmomban. Ilyenkor igen boldog vagyok. Sajnos, hogy az esperes úr és H. Karcsi nem sokkal biztatnak. De nem baj, édesem. Én megértem, mert látom, mi a helyzet. De ne nyugtalankodj emiatt, Édesem! Bízzunk a jó Istenben. Megnyugvással leszek, illetve vagyok még egy évig is - ha kell - idekint, csak az a jóságos Isten óvjon meg ezután is, mint eddig és épségben, egészségben kerüljek még egyszer közétek. [...] Abban ne remélj, hogy a közeljövőben hazakerülök, 5%-ban van reményem, hogy karácsonyra otthon leszek. [...]. N. Laci fungálását ne forszírozd. Se iskolásaimmal, se leventékkel ne törődj! Hadd látsszon minél jobban a hiányom, a jövőben ne legyen kedvük kiengedni a faluból. [...] A csipke se izgasson. Azt a pár száz pengő tiszta hasznot én játszva megkeresem itt a magammal hozott cigarettán. Még van kb. 7000 db., mert csak 12-15 márkát kínálnak 100 db. Leventéért. Az úton 30-40-et is kínáltak és nem adtam. [...] magamról mit írjak!? Semmit, mert amit írhatnék, arra nincs időm, mert arról könyvet kellene írni, hogy el tudjátok gondolni a helyzetemet. [...] Kimondhatatlan örömünkre tegnap este kaptuk meg Borbély M. Emil főispán úr ajándékát, egy 4 csöves Orion rádiót. Mától kezdve már fogjuk tudni, hogy hányadika van, milyen nap és hány óra van, sőt, azt is tudjuk, hogy mi van a nagyvilágban. Hogy mit csinálnak „Otthon" az orosz repülők. De azt is megtudtuk, hogy a mi Don melletti működésünket mily korán - de igen röviden - Ti is tudjátok. Különös érzés ez!! Magunkról közölteket rádión hallani. Legérdekesebb az egészben a rövidség. [...] Minden 3. napon írj. A levelet leragasztva küldd! Majd felbontja az, akinek kötelessége a felbontás. Legutolsó esetben itt nekem. [...]"


Fotók:








2014/03/27

Csendőrsors


A HK Hermanos kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent Szekeres János visszaemlékezése, akinek katonai szolgálata a 19. gyalogezredtől a kaposvári csendőrzászlóaljon keresztül egészen a Szent László hadosztályig vezetett. A visszaemlékezést a 19. és 49. gyalogezredek tiszti adattára egészíti ki.




Részlet a visszaemlékezésből:


" (....) Majd ekkor lettünk oszt kiosztva Kecskemét peremrészre. Ott mán a lövészkutak el voltak készítve, elfoglaltuk. Esik az eső, mögöttünk közvetlen rohamtüzérek vannak. Mer azér ott biztosították már azt a részt öléggé erősen. Majd olyan olyan 2 óra fél 2, 2 óra között jönnek az oroszok, de tudtuk azt, hogy erős páncélos támadás lesz.

Mint honvédok és ekkor mi mán az oroszokkal a műkertben fölvettük a harcot. Kiürítettük az oroszoktól. És hát itten nagyon gyengének bizonyultunk. Kaptunk egy Nimródot, amit a páncélosok vezettek. Hát a páncélosoknak jármű volt, meg egy flakkot. Egy német gépágyút, négy csöves volt. Ezek oszt elkezdték osztan verni a műkertet újra, majd itt nem sok sikerünk lett evvel a támadással. Hanem majd délután olyan 3 óra felé kaptunk mink egy német rendőr ezredet. Igen. Német rendőr ezred volt, de ezek mind fiatalok voltak. Ha az Isten látott veszett és csuda harcot, ez az volt. Ez a szegény ház, ami most is megvan, mint szociális otthon, mink onnan támadtunk. Rébék Lajos vásárhelyi származású őrmester volt a társam. Beszorítottuk az oroszokat mink innen a németekkel a műkertbe annyira, hogy ők már nem kaptak luftot. Nem volt lélegzet. A vasúti áteresz alatt egy orosz raj teljesen beszorult oda. Ezek a fiatal németek ezek lűtték, amit csak elfoghattak, ezek verték őket élve agyon. No, akkor ez itten kicsit süllyedt, igen ám, de az orosz megnyomta a gyalogságot annyira, géppisztolyos egységgel. Azok gyüttek, szélességi sortűz. Ez mind egy nap alatt zajlott le. Ez volt a harmadik invázió. Ekkor rengeteg, de rengeteg a sebesült, ott mán a magyarok közül is, a németek közül is, a csendőrök közül is. És nap áldozat táján lehetett, akkor odaért egy másik nimród és egy új flakk. Ezek ész nélkül lűtték a műkertet. Ekkor mán a roham tüzérek, a Néray féle roham tüzérek elkezdtek osztan ott tűzharcba keveredni. Hát ki lettek az oroszok verve a műkertbül, eztet már ezek hajtották végre. Még bevonultunk Kecskemétre a városházához és ott töltöttük el az éjjelt. Majd másnap mink ott bent voltunk csak, mint senkiháziak. Délután olyan 3-4 óra között, ez már 1944. október 29-e volt, erre pontosan emlékszek. Szét lettünk osztályozva, egy német rohamista, egy csendőr rohamista, egy német rohamista, egy csendőr rohamista. Ekkor kaptuk a páncél fausztokat. Hát nekem, mint híradónak, talán lehet, hogy az is nagy előnyöm volt, vagy vesztem volt, hogy ugye ’42-be hat hetes roham kiképzésen, Várpalotán részt vettem. És mink már akkor a fausztot és a kolupper gránátot megismertük, mer addig a Vécsey gránát volt. A sörgős. Ekkor kaptunk kolupper gránátokat. És én a vágóhíd térségibe kerültem ki. Kecskemétnek az északi részén. Ez ilyen cserjés terület volt a vágóhíd, területe előtt és innend elfoglaltunk mindenki a tüzelőállást, de tudomásunkra volt hozva, hogy az orosz puska föntrül Debrecentül az összes nehéz alakulataikat mind lehozta Kecskemét térségibe. Hát úgy tetszett sokszor, hogy még a föld is mozgott a robajtul. Ez 29-én volt, olyan pörnyedező eső volt hajnaltájba. Közelednek, közelednek, mindig közelebb, mindig közelebb, de a rohamtüzérek a hátunk mögött vannak. És hát engem megközelített annyira valami, még úgy tetszett a szürkületbe látszott is a mozgás, de a ketyegés hallatszódott, hogy ketyegett a tank. Ez reggel volt, hajnalban, olyan fél kettő fél három között. Hát nem tudom elhatározni, hogy mi van. Most rá lőjek fauszttal vagy hagyjam? Ha észreveszik, ez engem belemorzsol a földbe. Elhatároztam, amit az Isten ad, de lassan lépésbe mindig közeledik, közeledik. Szépen fölvittem a nagy fausztot, rátettem erre a kis föld védőpajzsra, alulról a csapszögöt kirántottam és akkor azt egy zsinórral meg köllött rántani és akkor hónalj alá vagy vállra köllött venni és akkor úgy lehetett, mer olyan szúróláng volt, hogy ezt csak evvel lehetett elhárítani. Ráeresztettem, avval megállt minden, de nem találtam semmit. Állok a lövészkútba, ott van a kis fauszt, ennek 60 méter a távolsága. Az első az nem csapódott be, nem talált. Nem is érte el a harckocsit.

Úgy érzem, hogy talán mozog velünk a föld. Mán a homályba látszik is, de itt ketyeg, mán itt van nem messzire, azt látom mán olyan jó sötét homályba így egész közeledik, hát én nem bánom én ráeresztem a nagy fauszt, aztán egy-kettőre kirántottam a sasszöget, alulról megrántottam azt a vállamra kaptam a szárazon, hogy ha eléri, eléri, hogy ha nem éri el, akkor nem tudom. Hát aztán el nem érte a harckocsit a fej, megáll, hallom, ahogy muzsikulnak a kocsi ketyeg. Azt hunnan vezérült az atya Úr Isten oda egy egy rohamtüzér tizedest.
Azt mondja: - Mi van? Az oroszok hun vannak? Azt mondja a kocsi ketyeg.
Mondom: - Hallom.
Aztán megfogja a kezemet, kiugrik a lövészárokbúl, és azt mondja, gyere elmejönk megnézzük. Hát még a toronyajtó nyitva is volt. Benne voltak aztán ott a holmijaik nekik, mer otthagytak mindent. A tizedes beleugrott, hó azt mondja, koma azt rendben vagyunk jó, üzemképes a kocsi, ezt elvisszük. Rendben van. Megfordult vele, szépen a lábam közé vettem a lövegcsövet, azt bevonultunk vele Kecskemétre a városháza elébe, a Kossuth szobor előtt állt meg.

Az mán T34-es volt. Há erre már azok voltak nekik. A hosszú csövű. És ott volt Kabai százados, meg voltak ott német tisztek, hát egy irgalmatlan nagy meglepetés, öröm fogadta el itt ezeket a parancsnokokat, hogy úgy orosz harckocsi mán ez lett az első, ami fogságba esett. Az egyik őrsbeli kollegám, Marton Lajos csendőr szakaszvezető, ott volt, mint tolmács. Mer a Lajos szegvári gyerek volt és egy pár évbe kint volt, mint gyalogmunkás Németországba és hát tudott németül. Majd azt volt ottan több német tiszt. A városháza torony már akkor fehér lepedővel ki volt, föl volt adva, mer a fehér zászló azt jelentette, hogy lövést nem kapnak, de ne lőjenek. Föl van adva. Aszonta az egyik német tiszt Kabai századosnak, hogy vetesse le a fehér zászlót a toronybul, mer ezt a harckocsit innen el köll vinni lajosmizsei háromszögbe, ott van az orszkomandatúr. Ott a parancsnokság és át köll adni. De csak fehér lobogó által lehet átvinni, mer ha lejön egy páncélos, kilövik. Hát erre nem volt önként jelentkező, aszonta Kabai. Hát oszt a német meglátja, hogy, hogy a városháza torony ki van fehér zászlózva, de a harckocsit innen el köllene vinni, de a lajosmizsei háromszögbe Kecskemét túlsó szélén ahogy az út ágadzik, ott vannak a légelhárító német tüzérek is most mán. Ott vannak a rohamtüzérek is a mieink. Hát kilövik úgyis, ha úgy mén. Be kéne venne. Na most menjen föl valaki. A tizedes aszonta neki semmi köze hozzá ő nem vállalja. Én se vállalom. Nem vállalta el senki. Aszonta a német őrnagy, indíts fölfelé. Fölmentem lehoztam a fehér lepedőt, rákötöttük a hosszú csőnek a torkolatára, azt átvittük a tizedessel meg a Kabai századossal Kecskeméten a T34-est. Ott át lett a németeknek adva, ott lett egy, BMW-s, magyar, az mán csendőr volt. És elvitték föl Budapestre a kocsit, hogy hova vitték, múzeumba vitték, hova, saját lábán fölment Pestre. Hán most ezér a tettért a harckocsié én kaptam, már érembe nem csak papíron, egy nagyezüstöt. A bronzé, a németek átutalásával, a zászlóért a németeknek a javaslatára kaptam egy bronzot. Egy nagyezüst meg egy bronz. Minket a tizedessel visszahoztak gépkocsival ugyan ide. A háromszögbül. De az érmet nem adták oda. Csak papíron. Majd most mán megin közeledik az est, mi lesz a sorsunk, hogy Iványi alhadnagy hunnan került oda nem tudom mái napig sem, nem tudom megmondani, csak alakítottak onnan egy csendőr tábori őrsöt. Kecskeméten. Na, most nem hogy majd mink pihenőbe lettünk vóna ez a csendőr részleg helyezve, hanem Ivályi Gergely nagymágocsi őrsparancsnok, mint alhadnagy.[1] Na most a háromszögbe lett a tábori őrs elhelyezve. Még erre oroszok vannak, arra is oroszok vannak, erre is, itt Kéri Kálmán katonájai vannak, emerre meg a Szálasi katonák vannak, amíg Beregfi Károly parancsnoksága alatt volt abba az időbe. Mink benn vagyunk itt jó a háromszögbe. Olyan egyóra-kétóra körül hallottunk magyar beszédet, jönnek hát oszt megállítottuk őket, arrúl Hortobágy környékiről jöttek ezek a menekültek. Kérdezzük tőlük, hogy nem-e találkoztak orosz katonákkal, hun van a front? Ők nem láttak senkit, nem találkoztak senkivel se. Mikor ezek elmentek, körülbelül egy fél óra leforgására, a bal oldalrul elkezdtek pettyegni. De fényjelzővel. Nekem az orosz golyószóróm még akkor megvolt. Volt is hozzá lőszer és a fene az anyádat egye meg, ha te pattogsz, majd én is pattogok. Azt egy kettőre megfordítottam a dob táras golyószórót és én nem pattogtam, hanem szélességi szóró tűzbe leadtam egy egész dobbal. Ez ott olyan két darab volt. Azonnal mindjárt átcseréltük a tárat, mer volt lőszerünk, ott volt annyi orosz lőszer, hogy lehetett söpreni. Azon a részen már akkor. És majd olyan 3-4 óra között kaptunk egy olyan tűzzáport, úgy nézett ki a levegő a fényjelzéstül, úgy lőttek az oroszok mind a vízbe a halháló. Tiszta fény volt. Majd elfogyott a lőszerünk, most már nincsen lőszer a ruszki masináhun. De nagyon közelednek az oroszok. És onnand mink behúzódtunk a tanyába, hát Iványi alhadnagy a zászlóssal ott volt, de előbb ahogy mink elhagytuk a fölállítási helyünket egy szakaszvezető, honvéd szakaszvezető gyütt harmad magával és megállítottuk, hogy hova mentek gyerekek. Ne menjetek, mer itt vannak a kukoricába az oroszok. 100-150 méter a távolság köztünk. Azt mondta a szakaszvezető, nem megyünk. Hát nem is mentek el többre olyan 100-150 méternél, egyszer halljuk, hogy prrrr, prrrr, prrrrrr. Na, jó éjcakát, abból nem gyütt vissza a négyből egy se. Mikor mink beérünk a tanyába és ott összetalálkozunk Iványi alhadnaggyal és a zászlóssal. A zászlós fölhökkent, hogy így meg úgy, meg amúgy, meg pisztolyt ez meg az, mer elhagytuk a fölállítási helyünket. Én azt komolyan azt mondom, mer én ha úgy érzem, ha fegyverrel voltam, én kicsit olyan keményes valaki voltam. Megfogtam azt a rohadt orosz golyószórót, azt elébe vágtam. A zászlós az elment úgy, hogy én nem is találkoztam vele többet. Ekkor volt az, hogy összetalálkozunk egy rohamtüzér őrnaggyal és egy rohamtüzér századossal. Ekkor volt a bekerítés. Mán a százados jelentette, mán egy kicsit arra följebb volt, hogy a T34-es ballag, ott volt 3 boforc, 2 ködvető. A 3 boforcon volt 1 robbanó gránát. A ködvetőkön nem volt semmi se. Megfordítottuk a tüzérekkel a boforcot. A százados diktálta, adta lőelemet le, az irányzónak, hogy hány vonás előre, mikor azt odaért, most mán tűz, rajta. Pontosan eltalálta a T34-est a tüzér (....) "